Gönczi Dorka bemutatkozása
Gönczi Dorka igazságügyi válási és párkapcsolati mediátor
2000-ben végeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakán mint középiskolai tanár, 2001-ben pedig mint külföldieket magyar nyelvre tanító nyelvtanár.
Miközben már gyakorló tanárként dolgoztam, voltam jogi asszisztens ügyvéd mellett, titkárságvezető vezérigazgató mellett. Megtapasztaltam a nagyvállalatok „mikéntjét” mint termékfejlesztő marketinges, kipróbáltam magam a légiközlekedésben, később hírszerkesztőségben rovatvezetőként, majd pedig rádiós gyártásvezetőként is.
2011-ben bejegyzett igazságügyi mediátor és párkapcsolati szakértő lettem, így az addig tanult kommunikációs technikákat immáron ilyen módon is hivatásszerűen használom.
Mindegyik munkámban azt szeret(t)em a legjobban, hogy részese – vagy akár csak külső szemlélője – lehetek az emberek közötti interakcióknak. Az egyetemen tanult elméleti kommunikációt az „életben” alkalmazni nemcsak hogy izgalmas feladat, de kihívás is. Mivel azonban nemcsak beszélni szeretek, hanem hallgatni és figyelni is, a végzettségeim, készségeim és elhivatottságom hármasából egyenes út vezetett ahhoz, hogy alkalmasint híd lehessek két, egymással kommunikálni nem tudó ember között.
Varga Zsolt bemutatkozása
Varga Zsolt, párkapcsolati szakértő, kommunikációs szakember
Kommunikációs szakemberként kezdtem el foglalkozni a párkapcsolati problémák kezelésével és mediációs tevékenységgel.
Érdekes, vagy éppen szomorú szembesülni azzal, hány kapcsolat, házasság, vagy egyszerűnek tűnő békés egymás mellett élés fut zátonyra azon a tényen, hogy hajlamosak vagyunk elbeszélni egymás mellett. Néha a legnagyobb jóindulattal rendelkezve sem vesszük figyelembe, amit mondunk, ahogyan mondjuk, azt a másik oldal esetleg tökéletesen másként dekódolja. Másként, mert más a neme, máshol és máshogyan tanítottak neki bizonyos jelentéseket, vagy egészen egyszerűen, csak szavaink más képzeteket indítanak az elméjében, mint amire számítottunk. Ebből kifolyólag, bár egymás mellett élünk, tanulnunk kell a másik nyelvét azért, hogy elmondhassuk azt is: egymással.
Hiszek benne, hogy a párkapcsolat elsősorban önismeret. A párunkkal szemben támasztott elvárásokban mindig saját személyiségünk köszön vissza, mint ahogyan abban is, mit szándékozunk és merünk adni magunkból. Így sok esetben a problémák is abból fakadnak, saját vágyainkat, gyengeségeinket, félelmeinket nem tudjuk kimondani. Meg kell ismernünk tehát a saját világunkat. Jöjjön el hozzánk és nekiláthatunk!
Az egész azzal kezdődött, találkoztunk 2008-ban. Mondhatnánk, ott és akkor már minden eldőlt: tudtuk, attól a pillanattól kezdve együtt csinálunk mindent. Azonos értékrend, hasonló világnézet, és persze humor, humor és humor. Olyan pillanatban találkoztunk, amikor mindkettőnk életében jelentős változások zajlottak. Történések, amelyekben a kettősünknek nem kevés próbát kellett kiállnia. Nehéz volt, de megismertük és megtapasztaltuk egymást, azóta pontosan tudjuk, számíthatunk egymásra.
Ma már egy családban élünk, egyben a klasszikus mozaikcsaládok közül, nevelve valakit, akit nem köt mindkettőnkhöz a természet. Azon túl, személyes tapasztalatunk van a válásban, a bírósági és ügyvédi eljárás gyakorlatában, vettünk már részt mediációs üléseken, nekünk is a saját hétköznapjainkban kellett megtanulnunk azt a kommunikációt, amely szükséges ahhoz, hogy egy mozaikcsalád összes résztvevője hosszú távon megnyugodjon, megbékéljen a változásokkal. Nem volt könnyű, de megérte a sok munka, az energia, és az álmatlan, végigbeszélgetett éjszakák.
Talán ezen tapasztalatok miatt is megtalálnak bennünket barátaink, kollégáink és néha még ismeretlenek is. Beszélnek magukról, az életükről, problémáikról. Sokaknak elmondtuk már, lehet békésebb, hosszútávra szóló megoldást találni, nem feltétlenül van szükség veszekedésekre, vagy éppen bosszúvággyal átitatott perekre. Sok esetben semmi másra nincs szükség, valaki segítsen észrevenni azt, két ember nem beszél annyira másról, mint ahogyan ez az első pillanatban tűnik. Mi tehát abban próbálunk segíteni, a két fél megértse egymást. A helyzetet persze maguknak kell megoldaniuk…